Happy end

Az ivartalanításnak van reverzibilis változata is. Olvastam az egyik kiadatlan IPM-ben. Nem adták ki, mert nem érdekelt volna senkit a tartalma. Leírtak ott egy kísérletet. Szeletke és Falatka ivartalanok voltak, aztán Szeletkét ivarosították, és újból összeengedték az ivartalan Falatkával. Falatka erre azt mondta magában, hogy tudod mit, te Szeletke, ha már ilyen piszok szerencséd volt, akkor ne gondolj többet az ivartalan társadra. Szaporodj, sokasodj. Így teremtette meg az ő terméketlen otthonát, ahol igyekezett megfeledkezni nemi jellegéről. Mindkettőjük kísérlete pozitív eredménnyel zárult.

Tükör, csempe, fal

Tükörcsempe. Húsz darab. Húszszor vagyok ott piciben és rondán, pedig igazából nagy és szép vagyok. Mondja is mindenki. Hallgatom, aztán nézek. Bele a tükörcsempébe vagy a mélynarancs falba.

Szerelmes vagyok

Egy puffba. Lábtartó, ülőke, ágy. Kinyitható. Sokféle. A huzatja levehető. Bo Concept, naná. 82 ezer forint.
Lehet, hogy még egyszer majd emberbe is. Újra. 82 az is. Éppen csak egy kicsivel több.
Szélcsengő. Kék delfines. Ronda. Szülinapomra kaptam postán. „Nagyon sok boldog születésnapot kívánok erőben, egészségben és sok jó chiben. Miután elmentetek, még sokat nevettünk Miklóssal. A végére nem a Chi Nei Tsangtól fájt a hasam, hanem a nevetéstől. Voltam kint a réten, gyakoroltam a Tai-Chit és a Tao Jangot. Remélem, találkozunk, addig is minden jót! Szeretettel üdvözöl András”
Nem találkoztunk. Megy a "Levelek" feliratú kartondobozba.

Ha van na

Ha mondjuk, újító lennék, valószínűleg nagy fantáziát látnék a festékboltokban. Legelső javaslatom a büfé. Nézzük csak miért. Megy az egyedülálló, bizonytalan nő a kültelki busszal vagy másfél órát. Mire megtalálja a keresett címet, tuti biztos, hogy megéhezik. Eleve elvéti a megállót, úgyhogy visszagyalogol kettőt, mert nem biztos a házszámban. Útközben megereszt néhány viccesnek álcázott puhatolózó telefont. Olyasmiket, hogy „na, kitalálod, hol vagyok?” és akkor innen még kb. félóra. Éhesen képtelenség végignézni 50 színkártya csomagot és kikérdezni az eladót az ilyen-olyan festékek jó és rossz tulajdonságairól, eljutni a bobtailes reklámtól a Tikkuriláig. És még csak ez után jön a színválasztási procedúra. Következő lépés a szimulátor szoba. Egészen más egy 2 cm x 5 cm-es színes papírnégyszög, mint négy 3 m x 3 m-es fal. Elhihetitek, tapasztalatból mondom. Ha lenne szimulátor, ki lehetne vetíteni a kiválasztott színt egy szobában, ahol mindenféle tevékenységgel el lehetne ütni az időt. Zsetonos alapon működne, mint mondjuk egy szolárium. Akkor eldönthetnénk, hogy kellemes-e ott nekünk. Nem utólag derülne ki, hogy bizony hosszútávon (értsd 5 perc után) irritál. Programszervező is kellene egy festékboltba. Beosztaná az időt, és szépen előkészítene bennünket a véleményváltoztatásra.
Pihenésképpen ajánlana olyasmi olvasmányokat, mint „glettelési alapismeretek”, „miért nem létezik fémszínű falfesték?”, „ki mondta, hogy nem megy a lila a piroshoz?”, „spanyolnarancs vagy hangavörös?”, „hogyan csináljunk műtőhatású amerikai konyhát rokokó nappalival?”, „Murphy és a csempemennyiség”. Amikor pedig már ezektől csak és kizárólag vöröset vagyunk képesek látni, elénk tolná a hideg színek katalógusát.
Mindezeken túl pedig rögtön ott lehetne egy kangoo edzőterem vagy valami hogy ne kelljen újból átszelni az egész várost.

Messzire

Messzire nyúlnak a gubancos fonalak. Válogatjuk színek szerint, elkötözzük, megkötözzük, elvágjuk. Felgombolyítjuk az egészet. Most ketten vagyunk hozzá, így könnyebb. Az oroszlánrész az enyém, ez így helyes.
Megyünk előre.
Dőlnek a fiúk, sírnak a lányok. Néha a fiúk is sírnak.

Boksz edzés, szauna, kangoo ilyenek

1: Parancsolj, hármunk közül választhatsz. A negyediket nem számoljuk, ő még gyerek. Hány éves is vagy?
2: 14
1: Középsuli?
2: Faszt, most megyek csak nyolcadikba!
1: Parancsolsz?
2: Most megyek még csak nyolcadikba!
1: És? Ofőbe beleszerettél már?
2: Hülye.
1: Antikám te meg mit hallgatsz? Szedd össze magad! A kisasszonyt le kell nyomnod szaunázásban.
3: Nem bánod, ha itt melletted kényelembe helyezem magam?
1: Na, legalább nem az én seggem fogdosod!
1: Krisztián! Nehogy kitaláld már, hogy kimész, bazmeg! Majd ha mindenki. Egyszerre. Egy, két, há…na, én….maradok.
1: Ti hogy bírjátok? Jó ez, csak azt nem értem, mi minek ülünk itt, az ordas kurva anyját!
4: Mindig egy homokórányit szoktam. Annyit ki kell bírni.
1: Te meg leverted azt a sapkás köcsögöt, mi Anti?
3: Lófaszt.
1: Jaj, ne haragudj, hogy ilyen trágárul beszélünk. Na, álljál már föl Krisztián, bazmeg, megyünk ki. Lejárt az óra.
(15 perccel később a pihenőben)
1: Gyerekek, még egy kör? Kisasszony?

Így szelik át az sms-ek az óceánokat

- Hétfőn egy közös ebéd a konyhában?
- Persze. Rendeltem neked kaját.
- Te pótolhatatlan! Nekem viszont az is elég lenne, ha csak ülnék nézve, ahogy eszel és hallgatsz Jens mellett.

Vasárnapok

"Szóval kérte, hogy mondjam meg a Karesznak, ha legközelebb megyek beszélőre, hogy ő van. Nem volt olyan a helyzet, szóval nem tudtam megmondani neki akkor, de a következő héten megmondtam. Addigra már mindenféle hazug kurvának elmondott. Pedig én nem szeretem a Kareszt.
Tegnap volt a 31. szülinapom. Megettem egy fél tortát egyedül. És tudod, hogy előző nap mit csináltam? Bőgtem. Szinte egész nap. Aztán bementem a Kareszhoz. Á, szar az egész. Nincs kedvem, érted? Csak ezeket a vasárnapokat szeretem. Kényeztetni magam, meg ahogy itt beszélgetünk a szaunában. Az olyan jó!"

Válás

"Azt képzeld el, hogy ülök a TV előtt már félig zsibbadtan négy sörtől, amikor meglátom az Emesét a képernyőn. Kiírják, hogy F-né S. Emese három gyerek boldog édesanyja. Vigyorogva ölelgeti a bazsalygó F-et és képeket csinál az egész szent családról a kamerás mobiljával ez a riherongy. Három gyermek boldog édesanyja, bazmeg beszarok. Abból kettőnek én vagyok a boldogtalan édesapja."

Diszkós ki/beszólás

Többek között azért unalmas ez a blog, mert nem tudok beleírni semmi izgalmasat. Olyanokat például, hogy ezen a héten kétszer voltam boldog: szerdán meg tegnap. Nem tudom beleírni Earnt, nem tudom beleírni, hogy napról-napra válik mindenféle olyan dolog valóra, amit régóta szeretnék. Nem tudom beleírni, hogy innen a zéróból milyen isteni a kilátás, hogy milyen volt az út, ami eddig vezetett. Nem tudom beleírni, hogy nem ismer senki. Nem tudom beleírni, hogy ki az, akinek szinte naponta elmesélek mindent, annak ellenére is, hogy ő sem ismer. Nem tudom már beleírni, hogy mi a véleményem az akármiről, hogy ki és mit mondott nekem az izéről. Pedig pont ezeket szerettem.

Verzió 2

Vagy csak csinálni egy mű tetőrétet. Hagyni, hadd sarjadjon az élet a trágyán magától. Aztán Valahogy így.

My little corner of the world

Mondjuk, felszedetném a követ a tetőkertben. Szereznék baráti alapon egy kis humuszt meg valami jó büdös trágyát. Aztán csináltatnék egy tervet a Bojzával. Tipegőt képzeltem el, meg azokat a kis ágyáselválasztó rönköket, amik két év után kirohadnak a picsába. Lenne egy halastó is. Egy felfújható gyermekmedence. Az oldalát decoupage technikával díszíteném, és bicikligumi ragasztóval foltoznám be a lyukakat. Amatőr gyermekmedence javító készlet. Cikkszám: xxxx. Aranyhalak, persze. Mi más? Cikkszám: yyyy. Aztán állványokon lennének a bonsaiok. Hullatnák ősszel az apró leveleiket a fehér murvára. Néhány a gyermekmedencében landolna, az alá bújnának a játékos kedvű halak. A galambokat nem engedném be. Nekem ne szarjanak össze mindent a rohadék szárnyas patkányok!
Lehetne csinálni egy minilabirintust sövényből. Vagy festett kínai cserepekben bukszusokat kitenni. A napos sarokban sziklakert pozsgásokkal. Egy nyugágy. Praktikus, összecsukható. Külön kialakított hely a nyugágynak a virágok között. Kis betonalap, tört csempe. Kilátással a halastóra.
Az ajtó elé kis kilépő tetővel, alatta kínai kispad. Esős napokra, hogyne.

Egyszer vagy kétszer

Ennek a történetnek a főszereplője nem gondolta volna, hogy éppen attól lesz jókedve, amitől mindenki másnak rosszkedve lesz, ha meg nem tapasztalja ezt az élményt. Megjegyzem, én sem gondoltam volna, éppen ettől, sőt igazán azt sem, hogy valaha is valamitől, ezért is örültem neki annyira, hogy váratlanul mégis megindult az önfeledt cipőhimbálás a szomorú ember hanyagul előrenyújtott és egymáson átvetett lábain, ami a jókedv egyértelmű jele a szomorú embernél.
Amikor belépett az ajtón a váróterembe még nem volt annyira vidám, főleg, hogy kiderült, az illetőségigazolást kérvényezni kell egy külön erre a célra gyártott nyomtatványon. A 45-ös rajtszámnak sem örült annyira. Aztán leszólított három embert tollért. A negyedik adott is neki. Kitöltötte a papírt, aztán elkezdett várni. Hallgatta a biztonsági őrt, aki útbaigazította az ügyfeleket. Hallgatta az ügyfeleket, akik útbaigazították a biztonsági őrt. Olyanokat hallgatott, akiknek problémájuk van az adókártyájukkal („Asszonyom, az adókártyával nem lehet probléma! Az vagy van, vagy nincs. Van magának? Hát…nem tudom.”) , nyugdíjasok, akiknek a munkáltatója csak bizonyos esetekben ad étkezési csekket. Az ilyeneknek a biztonsági őr a „Tájékoztatás” gombbal kért sorszámot. „Nyomjon egy tájékoztatást, hölgyem!”
Közben a vasutas mindenkinek elmondta, aki a körforgásban a mellette lévő üres székre ült le, hogy egész éjjel ügyelt a rendezőn, és most nem az ágyában alszik, hanem sorban áll igazolásért. Délben jár le a pályázat beadási határideje.
Aztán bejött a Sugáros Márta egy béna kis hátizsákkal a hátán, a nadrágján meg átlátszott a segge partjába vágó bugyija széle. Mindezen események alatt egy félig vak, pösze ember hangosan olvasta fel a kijelzőn felvillanó számokat és félelmetes logikával lokalizálta az ügyintézőket. Olyanokat mondott, hogy „ Huszonötösz, emeletre. Huszonhatosz, földszint.” Mire sorra került, a szomorú ember már vidám volt.
Amikor végzett, az utcán egy Jehova tanúja adott neki egy Őrtornyot meg egy 100-as hívószámot.

Éjjel az omnibook tetején

Ott lapulok a fal túlsó oldalán a kutyámat átölelve az egyik kezemmel, a másikkal meg a száját befogva, nehogy elkezdjen nekem itt ugatni. Kihallgatom, hogy mit beszélnek a lakásban: grafikus a csaj? – kérdezi az ingatlanos a tulajtól. Nem, valami nyelvekkel foglalkozik, azt hiszem. Csak mert itt van ez a rengeteg ecset meg festék. Jó sok könyve van, mi? Ühüm. Nem is mondtad, hogy vannak halai! Ő sem mondta nekem. Azért – mi tagadás – tarthatna egy kicsit nagyobb rendet is. Ne izélj már, nem volt vele semmi baj. Látom, szereti a kínai kaját…(höhö, kint hagytam a tegnap esti amerikai filmes kínai kajás papírdobozt)….hát, szerintem kérhetsz érte simán nyolcvanat,- mondja az ingatlanos a tulajnak, holnap meghírdetjük? Akár még ma is.

Crestfallen

„Who am I to need you now” – énekli Billy Corgan a CD-lejátszóból. Én az asztalnál ülök, és Billy kérdését teszem fel D-nek: hogy jövök én ahhoz, hogy kívánjalak?
Válasz helyett csak mosolyog. Tudom, hogy szereti, ha ilyeneket mondok neki. Megkérdezi, mit csinálok. Azt válaszolom, hogy írok, mire tovább kérdez: miről? Rólad - válaszolom, erre megint csak somolyog, és folytatja a teafőzést. Imádja a teát. Rengeteget összegyűjtött és még mindig nem teljes a készlete. Külön rendszerezi őket, úgymint reggeli teák, ötórai teák, teák baráti összejövetelekre, gyógyteák és teák magányos estékre. Ha külföldön jár, mindig vesz legalább egyféle, az adott országra jellemző teafüvet. Nézem ahogy vizet tölt a kannába és előszedi a poharakat. Mozdulatai határozottak, látszik, hogy gondolatban mindig egy lépéssel előrébb jár. Közben megkérdezi, hogy milyen teát kérek. A Kenya Marinyn mellett döntök, ami Afrika legnemesebb teájának számít, és mostanában ez a kedvencem. Ő Genmaichat iszik. Igazi különlegesség. Azt mondja, azért szereti, mert ez hasonlít rá a leginkább. Pattogatott kukorica, puffasztott barna rizs, zöld teával. Önmagában mindegyik jó lenne, de együtt túl bizarr, hogy gondolkodás nélkül ki merd választani. Vagy a legjobb, vagy a legrosszabb. Középút nincs. Összezárja a teatojásokat, és a bögrékbe teszi, aztán leül velem szemben az asztalhoz. Így várjuk csendben, hogy felforrjon a víz. Egymást nézzük, de nem szólunk egy szót sem. Ez is a játék része és tudom, hogy odavan érte. Csak ránézek és tudom, hogy jó napja volt ma. A kedvenc pulóverét viseli és a sminkje is különleges. Ha jól érzi magát, mindig kitalál valami újat. A szemhéját ezüstfehérre festette, a szemöldöke alatt rózsaszín, a szempillái tövét pedig pirossal húzta ki. A szája ugyanaz a piros árnyalat. Cyber nyuszi. Most ez jut eszembe róla. A khaki zöld garbó ujját a kézfejére húzza, úgy támasztja tenyerébe az állát. Ahogy nézem, olyan érzésem van, mintha mindig is ismertem volna. Tudom, hogy mire gondol, és mit szeretne. Tudom azt is, hogy a másik életében sokszor kerül abba a bizonyos hangulatba, amikor legszívesebben felvágná az ereit, és ebben az állapotban tudom, hogy senki és semmi nem képes segíteni rajta.
Nagyon jó vele, és ha egyszer tényleg megteszi, és nem jön el többé, nagyon fog hiányozni.

But please you know you’re just like me. Next time I promise we’ll be perfect. A harmadik szám a lemezen. Mosolygok magamban, hogy mennyire idevág. A révületből a teáskanna sivítása szakít ki. Felforrt a víz. Amíg a teát szürcsöljük, mindenféléről beszélgetünk. Nem fecsérlünk sok időt a banalitásokra. Néhány mondatban elintézzük a napi eseményeket, aztán megint egymásban merülünk el. Valahogy minden fordítva történik: ha beszélünk olyan, mintha hallgatnánk, és csak a hallgatásban tudunk igazán kommunikálni. Zavarba ejtő ez a tökély. Hol vagyok, és mi történik? Szinte magától adódik a már-már közhelyszerű kérdés: én álmodom őt, vagy ő engem? Kinyújtom a kezem a kanna felé, de az ő kezét látom. A számban ízkavalkád: fekete tea és pattogatott kukorica. Felszisszenek a fájdalomtól, ahogy a forró folyadék D szájában szétömlik. Eltűnik a jegyzetfüzetem az asztalról, utánanyúlnék, de a lapok szétfoszlanak, kavarognak a semmiben. A zene egyre távolibb, érzem mindjárt álomba zuhanok…and she led me up, down with secrets I can’t keep…. I am all by myself as I always felt…..close your eyes and sleep.Don’t wait up for me.Hush now don’t you speak….
You know I’m not dead, I’m just living in my head.

Egyszer nem, egyszer lent

Történt egyszer, hogy a nagyprojektek igazgatóságán elfogytak a nagyprojektek. Kisprojektekkel a kisprojektek igazgatósága foglalkozik, külön divízió. A férfi öreg is meg fásult is. Nem a testében, az még fiatal. Nem a lelkében, az kortalan. Az asztráltestéről nem tud.
Beszél a nőhöz, lehet, hogy el akarja csábítani. Ebben sem biztos. A hatásáról fogalma sincs, hiányzik a célkitűzése, stratégiája sincs. El akar érni. Nem tudja, hova, úgy nehéz. A mutatója nem áll jól, az indexe csökken. A nő folyamatosan ábrándul ki valaki másból.

Novellistának gyártották

Ismertem egyszer egy embert, aki már az írószakkörben is tudta beszéltetni a novellái szereplőit. Beszívott alakok diskuráltak tévéképernyők előtt nagy kérdésekről, amolyan „tárjuk fel, amit soha nem mertünk megkérdezni” jelleggel.
Minden novellájában volt egy rész, ahol valaki egy kanapén élvezte a magányt, nézett ki a gondozott kertre vagy olvasta az Anna Kareninát egy tábla csokoládét majszolva. Ez volt az aláírása, lehetne akár azt is mondani.

Jorge lakása

Szereti a fejtörőket. Már eljutott addig, hogy ő is kezd kitalálni feladványokat. Legjobban a labirintust szereti. Épített egyet a lakásába is, hogy izgalmasabb legyen eljutni a hálószobából a WC-be. Az útvonalban van titkos ajtó és akadály is.
Sok barátjának megmutatta, de senkinek nem tetszett annyira, mint neki. Mivel a barátait azért mégsem akarja elveszíteni, kitalálta, hogy kibérel egy lakást, ahol a barátait fogadja. Egy normálist, rendes falakkal és közlekedővel. Labirintusra egy kicsit sem hasonlít.
Neki mégis a labirintusos lakás a szíve csücske. Akkor is, ha senki más nem volna képes ott élni vele.

Egy pár

Az egyik Kanazawában a reptéren várja a vendéglátó családot, a másik egy hangszerbolt pénztáránál Manchesterben vár a sorára a hóna alatt egy gitárral. Ugyanaz a nap, ugyanaz az óra, szinte ugyanaz a perc.
Az egyik nem tud egy szót sem japánul és képtelen megkülönböztetni két ázsiai arcot, a másik azért tud basszusgitározni, és azt is tudja, hogy „ilyenen nyomja a Flea, meg a Jamiroquai új lemezén is ezt használják”. Az egyik csak igazolásért ment az utazási irodába, a másik csak úgy lődörgött. Az egyiknek kellene a pénz a berendezésre az új lakásba, a másiknak csak nem kellene költekezni. Mégis van bennük valami közös: mindketten azt kérdezik maguktól, hogy mi a faszt keresek én itt?